Ez a harmadik könyv, amit Baráth Viktóriától olvastam. Egy ideje már gondolkodtam azon, hogy belekezdjek-e vagy sem, amikor egy olvasási kihívás keretében a kezembe került ez a történet.
Elég komoly témát jár körül a regény, mégpedig a depressziót és az útkeresést, ennek ellenére könnyed, vidám stílusban tárul az olvasó elé a mondanivaló.
Baráth Viktória: Egy év Rómában
"Megálltam a nappali közepén. Csak bámultam ki a fejemből, miközben az atya szavai visszhangzottak a fejemben. Nem akartam vesztesként hazamenni, tényleg nem. De nem az lett volna a legkínosabb, ha haza kell költöznöm, hanem az, ha egy rohadt mondat leírása nélkül tettem volna meg. Hiszen azért jöttem. Az írás volt az életem, mindennél többet jelentett számomra, és én mégis eldobtam."
Tartalom:
Két megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie.
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.
Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?
Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről.
Véleményem:
5/5
Engem teljesen elvarázsolt, magával ragadott ez a csodás történet, amely megmutatja, hogy a legmélyebb gödörből is léteszik kiút, csak olykor szükség van valakire, aki megmutatja a helyes utat.
A könyvben szerepet kap a vallás, ami eleinte zavarba ejtő volt Leila gondolatai miatt, de mégis nagyon kíváncsi voltam hogyan alakulnak az események.
Ez a könyv a lélek utazása az érzelmek hullámain, egy igencsak meglepő fordulattal a végén. A történet elolvasása után rájöhetünk arra, hogy semmi sem történik véletlenül és ha figyelünk az apró rezdülésekre, akkor a számunkra leginkább megfelelő utat járhatjuk.
Miután elolvastam az utolsó sorokat, maradt bennem némi hiányérzet, mert nem gondoltam, hogy olyan véget ér ez a sztori, ahogy az írónő lezárta.
Nagyon imádtam ezt a történetet, ezért elgondolkodtam azon, hogy hogyan is alakulhat a továbbiakban a szereplők élete, de nem csupán gondolatban szőttem tovább az Egy év Rómában eseményszálait, hanem pár mondat erejéig írásban is megjelenítettem.
AKI OLVASTA a könyvet és kíváncsi, hogy én hogyan gondoltam tovább az olvasottakat, az kattintson az alábbi linkre, viszont aki még nem merült el a regényben, az ne nézze meg a linket, hanem elsőként olvassa el a regényt.
SPOILER !!!
Itt lehet az írónőt megtalálni:
Itt lehet a könyvet beszerezni:
